Őrült ötlettel állt elő a NOB elnökjelöltje, ami alapjaiban változtatná meg az olimpiát
Öt kontinens öt országa rendezné az olimpiát Vatanabe Morinari elképzelése szerint. Milyen érvek és ellenérvek szólnak a terv mellett?
Öt kontinens öt országa rendezné az olimpiát Vatanabe Morinari elképzelése szerint. Milyen érvek és ellenérvek szólnak a terv mellett?
Emlékeznek még arra, amikor Párizs megkapta a 2024-es olimpia rendezési jogát? A franciák azzal kampányoltak: a korábbiaknál jóval olcsóbb olimpiát szerveznek, hiszen már úgyis szinte minden készen áll. Aztán természetesen kiderült, hogy ez nem igaz, az eredeti terv dupláján is túl van már a költségvetés, az ígéret pedig, hogy majd olcsóbb olimpiákat szerveznek a jövőben, így a Budapesthez hasonló városoknak is lesz esélyük, továbbra is álomnak tűnik.
Attól tartanak, hogy az egész olimpiát orosz propagandára fogják használni. A szponzorálásra szánt forrásokat helyi sportágak és sportolók javára fordítják majd.
Az egykori államtitkár márciusban jelentette be, hogy szakít a politikával.
Az olimpiai végső döntés még várat magára. A World Aquatics (WA) közben az egyéni sportágakban már jóváhagyta az orosz és fehérorosz versenyzők semleges státuszú indulását.
Thomas Bach arról nem mondott konkrétumot, hogy a rendezés szerinte mikor lenne aktuális.
A teniszező korábban azt írta egy tévékamerára, hogy „Koszovó Szerbia szíve, állítsátok meg az erőszakot”.
Így reagáltak arra, hogy a NOB visszaengedné az oroszokat a párizsi olimpiára.
A napokban tette közzé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elemzését a tavalyi tokiói olimpia tanulságairól. Egy aggasztó trendre is figyelmeztetnek: a legújabb olimpiai sportágak aránytalanul nagy sérülési kockázatokkal járnak.
Hivatalosan a NOB elnöke nem nevezte meg, kikkel tárgyalnak, sajtóértesülések vannak erről csupán.
Fürjes a harmadik magyar, aki a NOB-ban kap szerepet.
A sportvezetők a miniszterelnökkel a most is zajló vizes világbajnokságról és a szervezés alatt álló jövő évi atlétikai vébéről is tárgyaltak.
A 2024-es párizsi nyári olimpián az eddiginél kevesebb súlyemelő és ökölvívó szerepelhet, kevesebb súlycsoportban.
A továbbiakban nem a tesztoszteronszint alapján határozzák meg a transznemű sportolók alkalmasságát.
A sportolót politikai menekültstátuszba lökő csapattagokat, stílszerűen, hazaküldték.
Tokió makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy megrendezi a nyári olimpiát, amit a japánok többsége nem akar. Halasztani már nem lehet, csak törölni az eseményt, ami óriási anyagi és presztízsveszteséggel járna.
Arról még lehet vitatkozni, hogy nagy erőfeszítésekkel kihozhatnak-e nyereségesre egy olimpiát, de milliárdokat költeni egy olimpiai pályázatra, majd veszíteni a közpénz soha meg nem térülésének legbiztosabb módja. Újabban lasszóval kell fogni a városokat, amelyek hajlandóak lennének végigmenni a jelentkezési procedúrán, így aztán óriási blamától mentette meg magát a NOB, amikor bejelentette, hogy Brisbane-nel tárgyal a 2032-es olimpia megrendezéséről.
Beavatkozás a franciaországi választásokba, az ukrajnai áramhálózat megbénítása és a 2018-as téli olimpia megzavarása miatt emeltek vádat az USA-ban hat orosz katonai hírszerző ellen. Bár Moszkva tagad, a bűnlajstrom ennél is hosszabb lehet.
Az év biztos, 2021-ben, de azon belül egyelőre nincs pontos időpont.
A NOB tokiói szervezéssel foglalkozó koordinációs bizottságának vezetője azt mondta, hogy július 11. és augusztus 30. közé tervezik az elhalasztott olimpiát.